Tapasztalataink a Mobilitás Programról

A külföldi gyakorlat arra is nagyon jó, hogy az idegen nyelvi környezetben jobban képesek megérteni a kulturális különbségeket, így fejlődik interkulturális kompetenciájuk, ami nélkülözhetetlen a más országokból érkezettekkel jó kapcsolatokat kialakítani. Mi itt Wehlitzben hat nemzet diákjaival éltünk és dolgoztunk együtt. Apró súrlódásokat és diákcsínytevéseket leszámítva jól kijöttünk egymással. Barátságok szövődtek, címeket cseréltek és ígéretek születtek, hogy a későbbiekben meglátogatják egymást.
A résztvevők idegen nyelvi tudásának fejlődése kézzelfogható eredmény. Egy olyan Európában, ahol a foglalkoztatottság határai gyakorlatilag eltűnnek, akár külföldön, vagy belföldön is nélkülözhetetlen az idegen nyelvek ismerete. A mi tanítványainknak ezt már nem kell elmagyarázni.
Azoknak a diákoknak is jó lehetőségeket kínált ez a program, akik eddig nem rendelkeztek igazi jövőképpel, vagy bizonytalanok voltak, hogy az eddig tanultakat érdemes-e folytatniuk. Több diákunk itt győződött meg arról, hogy szereti, amit csinál, továbbra is ezzel a szakmával kíván foglalkozni.

Minden vélemény számít!